A „stressz” fogalma

A „stressz” szó eredetileg egy olyan orvosi kifejezés, mellyel a szervezet különféle ingerekre nem specifikus válaszát írták le. Napjainkban a szó kissé tágult értelmezésben jelent egyfelől hirtelen jött helyzetek mentén kialakult félelem/veszélyérzetet, izgatottságot, fokozott anyagcserét (kiválasztást) verejtékezést, étvágytalanságot, remegő hangot…

Emellett hosszan tartó stressz-hatás alatt egyéb, igen komoly tünetek is megjelenhetnek, és lelki vagy akár fizikai megbetegedést okozhatnak. Többek között az alábbi problémákhoz vezethet: gyomorfájdalmak (pl. gyomorfekély), merev izmok, hát-, nyakfájás, álmatlanság, depresszió, pánikbetegség, tartós szorongás, rossz közérzet, ingerlékenység, az immunrendszer ellenálló képességének csökkenése.

Vagyis manapság a „stressz” szót gyűjtőfogalomként használhatjuk a fent említettek mentén.

Nagyon fontos megemlíteni azt, hogy a feszültségkiváltó helyzeteket az esetek többségében néhány jól begyakorolt készséggel, odafigyeléssel el tudjuk kerülni, meg tudjuk oldani. A stressz-hatás okán már kialakult diszkomfort érzetünket pedig megszüntethetjük.

A sikeres stresszkezelés egyik alappillére lehet a hatékony kommunikáció is

Mit „ne” helyett, mi az, amit szeretnénk!

A szituáció: A család egy étteremben tartja a nagymama 70. születésnapját. Jó ideje befejezték az evést, várják a kávét és jóízűen beszélgetnek. Ugyanakkor a kicsi Pisti állandóan rugdalja az asztalt, az őrületbe kergetve a fél éttermet. Az anya egy kis idő után rászól a gyermekre: ”Pistike! Ne rugdosd az asztalt!” A legtöbb esetben Pisti talán abbahagyja, majd kisvártatva újrakezdi, talán egyáltalán nem érdekli a rendreutasítás, és fészkelődik tovább.

Vajon mi lenne az eredménye, ha az édesanya a kisfia lábára tenné a kezét, felé fordulna, és azt mondaná: „Pistike! Megértem, hogy unatkozol, és mennél már. Nemsokára a pincér bácsi kihozza a kávét, mi azt megisszuk, aztán megyünk haza. Kérlek, ülj addig nyugodtan, jó?”

Erre Pisti nagyobb eséllyel bólint és ül rugdosás nélkül az asztalnál a vacsora befejezéséig.

Tehát érdemes azt elmondanunk a másiknak, mi az, amit szeretnénk, hogy történjen, és nem azt hangsúlyozni, hogy mi idegesít.

A gondolatolvasás átka

Ön is találkozott már olyan helyzettel, mikor kedvese közölte Önnel, hogy: „Drágám! Nagyon fázom!” Ezt követően talán becsukta a nyitva felejtett ablakot, de elképzelhető, hogy nem tette meg, hiszen nem kérték meg rá. Lehetséges, hogy nagyobb eséllyel csukja be az ablakot, ha konkrétan erre kérik: „Drágám! Kérlek, hogy csukd be az ablakot, mert nagyon fázom!”

A gondolatolvasás, és kéréseink nem konkrét megfogalmazása sok esetben nem hozza a várt eredményt, mert nehezen volna elvárható a másiktól, hogy megértse, mit szeretnénk, ha nem mondjuk meg neki. Tehát igyekezzünk kifejezni igényeinket úgy, ahogyan azok vannak: fogalmazzunk lényegre törően, egyszerűen, egyes szám első személyben, és igyekezzünk, hogy testbeszédünkkel is alátámasszuk mondandónkat.

További példák:

„Megeszed még azt az utolsó kiflit?” (Valójában én szeretném megenni, és azt várom, hogy erre a másik „nem”-mel feleljen. De mi lesz, ha azt mondja „igen”?) HELYETTE: „Éhes maradtam. Elfelezzük az utolsó kiflit?” „De jó lenne megnézni ezt a romantikus filmet!” HELYETT: „Szívem! Elmegyünk moziba? Szeretném megnézni ezt a szerelmi történetet!” Ha ezekre az apróságokra jobban odafigyelünk, sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy az történjen, amire vágyunk, és még azon sem kell bosszankodnunk, hogy a másik miért nem tudja, hogy „én most mire gondolok!”.