ejjeli

Korán kelő típus vagy, aki reggelente könnyedén és frissen pattan ki az ágyából? Vagy éppen az éjszaka érzed magad elemedben, és legszívesebben délig aludnál? Pacsirta típus vagy, esetleg inkább egy igazi éjjeli bagoly? Azt, hogy hogyan szeretjük időzíteni az alvásunkat és ébrenlétünket, rengeteg tényező befolyásolja, például a genetikai, szociális, kulturális és a munkahelyi jellemzőink is.

Bővebben

érzelmek

Bizonyos érzéseinket nem ismerjük fel, nem tudatosítjuk, ezért nem is tudjuk kezelni, és azok átvehetik az irányítást a viselkedésünk felett. Ahhoz, hogy a konkrét problémáidat – legyenek azok lelki, kapcsolati, munkahelyi, vagy bármilyen más problémák – meg tudd oldani, gyakran a hozzájuk kapcsolódó érzelmeken keresztül vezet az út.

Bővebben

szemek

„A szem a lélek tükre.” – tartja a mondás. Nem alaptalanul, hiszen az emberi tekintet érzelmek és tulajdonságok kifejezésére képes. Aki képes a másik tekintetéből leolvasni annak érzelmi állapotát, szándékát, az valószínűleg jól tájékozódik a társas helyzetekben, viselkedését az adott helyzetnek megfelelően képes alakítani, és kommunikációs készségeivel sincsen probléma.

Bővebben

csoki

„A lányom 16 éves. Nem tud ellenállni az édességnek. Minden mennyiséget megeszik, rendszertelenül táplálkozik. Próbálunk hatni rá, büntetéssel, tiltással, de semmi nem működik. Lehet, hogy pszichés probléma áll a háttérben? Mit tanácsol?” Az olvasói levélre Gazdóf Réka párkapcsolati tanácsadó, szexuálpszichológus válaszolt.

Bővebben

szinekpszichologiája

A színek fontos részét képezik életünknek. Nap mint nap tapasztaljuk a különböző színek hatásait. Minden egyes árnyalat különféle hangulatokat vált ki belőlünk. Gondolnád, hogy környezetünk, ruháink és munkaeszközeink színének módosítása segíthet a koncentrációs képesség javításán, fizikai és mentális problémákon. Tudod, hogy melyik színnek van nyugatató hatása, melyiktől kerülhetsz izgalmi állapotba vagy éppen melyik növeli éhségérzeted? Teszteld tudásod és tudj meg többet a különböző színekről!

Bővebben

valtozas

Ahhoz, hogy egy változás elinduljon benned, a legfontosabb lépés annak a felismerése, hogy a változtatás szükséges. Hogy amit eddig csináltál, nem vezetett eredményre, vagy csak túl sok sérülés és fájdalom árán.

Bővebben

erdekes

A pszichológia egy olyan tudományág, ami sok mindenkit érdekel, és ami iránt mindenki fogékony is. Azonban sokan úgy hiszik, hogy nem kell hozzá több, mint józan paraszti ész. Te is úgy gondolod, hogy mindent tudsz? Az alábbiakban elolvashatsz néhány meglepő pszichológiai tényt.

Bővebben

vedekezo

Az emberi test csodálatos dolgokra képes. Tudtad például, hogy az immunrendszerhez hasonlóan, lelkednek is van egy beépített védekező rendszere? Ez a belső rendszer képes megóvni minket az ártalmas impulzusoktól, néha tudatosan, néha pedig tudattalanul.

Bővebben

önsegito

Bármelyik könyvesboltba belépve tapasztalhatjuk, hogy egyre több polcot szentelnek azoknak a könyveknek, amelyek pszichológiával, valamilyen lelki probléma önerőből történő megoldásával foglalkoznak. Előfordulhat, hogy elveszve érezzük magunkat a könyvek tengerében, hiszen temérdek szerző műve közül válogathatunk, amiben mindenki saját tapasztalatát meséli el, vagy saját elméletét osztja meg arról, hogyan oldjuk meg egyik vagy másik problémánkat.

Bővebben

Filmes kvíz1

Számtalan népszerű filmben találkozhatunk, valamilyen mentálhigiéniás zavarral. Te vajon felismered, hogy filmes kedvenceid milyen mentális problémákkal küzdenek?

Bővebben

kártya

Számtalan olyan statisztikai felmérés készült már, amelyek az emberi természetet, viselkedést kutatták. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet, amelyekről nem hallhatunk, olvashatunk minden nap.

Bővebben

képek

A legtöbben már biztos találkoztunk olyan trükkös, az agyunkat „megtréfáló” képekkel, melyeknél bizony nehezen tudtunk hinni a szemünknek: most akkor „ezt” vagy éppen „azt” látjuk? Az ún. kétértelmű képek sajátossága, hogy az egyik pillanatban egy adott módon, míg a következőben már teljesen máshogy értelmezzük a látottakat. De mi lehet ennek a furcsa jelenségnek a magyarázata?

Bővebben

mentális2

Tanuld meg felismerni azokat a rossz gondolkodási szokásaidat, melyek megfosztanak téged „mentális erődtől": ez az első lépés a gondolkodásmód megváltoztatásában. Íme, hat olyan „mentális rossz szokás", melyek megakadályozhatják, hogy sikeres legyél.

Bővebben

hiedelmek

Olykor céljaink elérésében, vagy a boldogabb mindennapokban olyan önkorlátozó hiedelmek gátolnak minket, amiket a kognitív pszichológia negatív automatikus gondolatoknak nevez.

Bővebben

mentális1

A gondolataid nemcsak az érzelmi állapotodat, hanem a viselkedésedet is befolyásolják. Amikor pozitívan gondolkozol, jobban fogod érezni magad, és jobb teljesítményre leszel képes. Ezzel szemben, amikor a negatív gondolatok árasztanak el, akkor ez a kétségbeesés az érzelmeidben és tetteidben egyaránt fog tükröződni.

Bővebben

fb ido

Több, mint egy milliárd ember használja nap mint nap a Facebookot. Álljon indíttatásuk hátterében valamilyen személyes kép- vagy élménymegosztás, esetleg csak a legfrissebb történésekről való tájékozódás vágya, a Facebook méltán tekinthető jelenleg a világ legnépszerűbb közösségi oldalának.

Bővebben

fa

A személyiség tesztek többsége igen egyszerű, de mégis számos mondanivalót hordoz magában. Játssz fa tesztünkkel és ismerd meg rejtett énedet!

Bővebben

teszt 1

Gondolnád, hogy egyetlen választásodból, kiderül milyen is a személyiséged? Egy angol pszichológus által kifejlesztett teszt, ezt bebizonyította. Te melyik emberkével tudsz azonosulni? Egy egyszerű választás és megtudhatod, mit árul el rólad jelenlegi lelkiállapotod.

Bővebben