A „kiválasztott” gyerek

Cikkünket írta: Bánfai Károly, klinikai szakpszichológus

Az ügyes gyerek hamar szemet szúr az edzőnek, és ilyenkor az edző jelzi is a szülőnek, hogy érdemes lenne komolyabban foglalkozni a sporttal. Hatalmas lehetőség ez, ugyanakkor legalább akkora felelősség is nyomja a szülő vállait. El kell dönteni, hogy a gyerek mibe fektessen nagyobb energiát. Bár az élsport és a jó tanulmányi eredmények nem zárják ki egymást, azért érdemes szem előtt tartani, hogy a gyerek napja ugyanúgy 24 órából áll, mint a felnőtté. Ebbe pedig nem „csak” a sportnak és a tanulásnak van helye, hanem bizonyos mennyiségű szabadidőnek és szabad játéknak is. Ez a gyerek életkorának megfelelő szükséglet.

Fontos, hogy a szülők a gyereket vonják be a döntésbe, segítsenek neki megérteni, hogy milyen változásokkal jár az élsport. Kevesebb szabadideje lesz, a szeretett sporttevékenység pedig egyre több kötelességgel fog járni. Már volt róla szó, hogy vannak olyan gyerekek, akinek a győzelem felé vezető út, a versenyek, a folyamatos megmérettetés egyáltalán nem vonzó. Egyszerűen nem versengő típusú gyerekek. Bár a versengés kulturálisan tanulható, sőt fontos is, hogy a gyerek a szocializációs közegekben (család, iskola, sportklub) megtanulja, hogy milyen a jó versengés, aki szélsőségesen nem versengő típus, az igazán soha nem fogja otthonosan érezni magát az élsport világában. A szülőnek megfelelni akaró gyermek viszont nem látja ezt magán: egyszerűen nem áll az önismeretnek ezen a fokán. Ha a gyermeket bevonjuk a döntés meghozatalába és bátorítjuk, hogy szabadon kifejezze akaratát, akkor oldjuk a szülő felé mutatott megfelelési vágyát. Ez segíti, hogy gyermekünkről reálisabb képet kapjunk, amikor életéről döntést hozunk. A döntés meghozatalakor nem elsődleges szempont, hogy milyen lehetőségeket nyújt az élsport gyermekünk számára. Fontosabb ennél, hogy a gyerek személyiségének valóban az élsport-e a megfelelő közeg, amiben nevelkedhet.

Ha gyermekünk számára tényleg a komolyabb sporttevékenység az „üdvözítő út”, akkor érdemes a családon belül konszenzussal dönteni a sport mellett. Nehéz helyzetbe kerülhet a gyerek, ha az egyik szülőnek a sport, a másiknak a tanulmányok terén kell bizonyítania. A nehézségek ráadásul nem feltétlen ütköznek ki rögtön. Eleinte a több edzésmunka mellett a fejlődés látványos, az iskolai teljesítmény pedig nem feltétlen romlik azonnal. Ez a helyzet mindenki számára örömteli, azonban hosszú távon szinte biztosan nem tartható, vagy csak a gyerek életkori szükségleteinek rovására.

Idősödő gyermek, növekedő terhek

Az élsport melletti elköteleződés mind a gyerek, mind a szülő számára nagyobb erőfeszítéssel, az energia-tartalékok mozgósításával jár. Ami a gyereknek több edzés és nagyobb terhelés, az a szülőnek anyagi áldozat, több szervezési feladat, és természetesen több idő, amit gyermekével a sportpálya mellett tölt (versenyekre megy, edzésekre hozza-viszi). A szülő bevonódik és teljesen érthető, ha szeretné látni erőfeszítésének eredményeit. Hogy ez hogyan látható és miben mérhető, arra később visszatérek. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a gyerekek szülőkkel kapcsolatos egyéb igényei ezzel nem szűnnek meg. Fontos, hogy gyermekünkre lehetőség szerint ne csak a sportpálya mellett szakítsunk időt, hiszen ugyanúgy szeretne társasjátékozni, állatkertbe menni stb. anyjával és apjával. Nagyon sokat segít a sportoló gyereknek, ha ezt megkapja, hiszen az élsport világában az edző részéről egyre inkább előtérbe kerülnek az elvárások. Igazán sokat jelent gyermekünknek, ha olyan közeget is biztosítunk számára, ahol nem ezt kell megélnie.

Az életkor előrehaladtával az iskolai terhek is egyre nőnek. 13-14 évesen természetes a sportoló gyerek jegyeinek romlása, hiszen a nehezedő követelményeknek csak több tanulással lehetne megfelelni. Erre azonban az élsportba egyre jobban bevonódó gyereknek szinte egyáltalán nincs ideje. Sajnos pont ebben az életkorban válik fontossá az iskolai teljesítmény a továbbtanulás szempontjából, hiszen el kell dönteni, hogy a gyerek milyen középiskolában folytassa tanulmányait. Érdemes a szülőnek az edzővel és a gyerekkel konzultálni az iskola típusáról. Egy sportiskola jobban tolerálja a versenyek és edzések miatti hiányzásokat, de nem ideális választás, ha a gyerek a felsőoktatásba szeretne majd bekerülni. Vagyis a tanulás és a sportkarrier egyre kevésbé összeegyeztethető mind a mindennapi élet, mind a távlati célok szintjén. Ebben a helyzetben fontos a szülő realitásérzéke: csak olyat várjon el a gyerekétől, amit az teljesíteni is tud!

A reális helyzetértékelés érdekében (is) fontos, hogy a szülő konzultáljon az edzővel. Az edző a gyerek tehetségének felfedezője és gondozója, szaktudásánál fogva ő ismeri a legjobban a gyerekben rejlő lehetőségeket. Utánpótlás sportokban gyakran nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy a gyerek az életkorának megfelelő célt teljesítse. 7-12 éves korban kialakul a sportágra jellemző mozgáskészlet, a gyerek egyre ügyesebb lesz, egyre inkább automatikusan hívja elő a sportágban fontos mozgásprogramokat. A fejlődés vonala azonban nem egyenletes: látványos ugrások és megtorpanások követik egymást. Az edző naponta látja a tanítvány fejlődését, így a szülőnek érdemes időről időre kikérni a véleményét, nem pedig csak a korosztályos versenyek eredményeiből következtetnie.

A cikk folytatásában az edző és a szülő kapcsolatáról részletesen írok, hiszen ez a kapcsolat kiemelkedően fontos sportoló gyermekünk szempontjából. Összegzésként ehhez a cikkhez és elöljáróban a következőhöz leszögezném: a legfontosabb, hogy az élsportban a szülő a gyermeke támogatója legyen, az élsporton kívül pedig maradjon szülő szerepben! Bízza a teljesítmény-elvárásokat az edzőre, és figyeljen arra, hogy a gyerekének mire van szüksége a sportpályán és az edzéseken kívül! Ezzel tudja biztosítani, hogy gyermeke ne csak sportoló, hanem gyerek is maradjon.