Hogyan támogassuk szülőként a sportoló gyerekünket? I. rész

Szülőként kifejezetten szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha gyermekünk egy sportban már korán tehetségesnek mutatkozik. Melyik apa, vagy anya ne vágyna arra, hogy gyereke tehetséget mutasson, hogy kitűnjön a többiek közül, vagy hogy esélye legyen valami maradandót alkotni? A helyzet azonban ennél egy kicsit bonyolultabb, az élsport világa ugyanis speciális közeg. Nem csak a tehetséges gyereket állítja egyre nehezebb akadályok elé, hanem gyakran a gyerek szülei is nehéz helyzetekben találják magukat. Az alábbiakban néhány gyakorlatias tipp következik arra, hogy hogyan támogassuk az élsport világába bekerülő gyermekünket.

Kezdetben vala a játék öröme

gyerek

Amikor a gyerek elkezd sportolni, (jó esetben) a mozgás, a játék és a közösség öröme az, ami miatt megszereti a sportot. A gyerekek egy részében van ugyan versengési hajlam, azonban a kezdetekkor a többség számára nem a másik legyőzése az, ami miatt megszereti a sportot.

Fontos, hogy a gyerek saját maga választja-e a sportot, vagy a szülő keres neki. Előnyös, ha gyermekünk saját maga választhatja meg, hogy mit szeretne sportolni. Jó lehetőség erre a félévente megrendezésre kerülő sportágválasztó. A gyerek itt több sportot is kipróbálhat, elengedheti a fantáziáját, megragadhatja a látvány, intuitív módon alakulhat a döntés, hogy melyik sportot választja.

Ha gyermekünk számára mi választunk sportot, könnyen előfordulhat, hogy eleinte rajongással fogja fogadni, és csak évekkel később tudja kimondani, hogy nem szeretné tovább folytatni. Mindez azért lehetséges, mert a gyerek a sportág választásakor szeretne megfelelni a szülőnek. Mindannyian ismerjük azokat az édesapákat, akiknek mindegy, hogy mit sportol a gyereke, csak focizzon! Minél nagyobb rajongója a szülő az adott sportnak, annál nagyobb a gyerekben lévő megfelelési igény, hiszen érzi, hogy a szülő nagyon szeretné, hogy jól teljesítsen. Szülőként is nehéz a saját vágyainkat szétválasztani gyermekünk igényeitől. Érdemes ilyenkor feltenni a kérdést, hogy vajon ki is szeretné a sportkarriert valójában.

A legextrémebb eset az, amikor a gyerek az egyik szülő sportágát viszi tovább. Ez mindenképp komplikált helyzet. Ha a szülő nem volt sikeres a sportjában, akkor a szülő (legalább részben) saját meg nem élt sikereit várja gyereke sportkarrierjétől. Ha a szülő sikeres volt, akkor pedig a gyereket hozzá képest fogják értékelni, a közösségben sem saját jogán lesz tag, hanem „XY gyerekeként”.

A tehetség felfedezése

A gyerek elkezd mozogni, megszokja és (jó esetben) megszereti a közösséget, ahol sportol, kialakul az edzővel való kapcsolata. A tehetséges gyerek ezután hamar kitűnik: eredendően ügyesebb, gyorsabban is tanulja az adott mozgásformát, hamar utoléri azokat a társait, akik korábban kezdték a sportot. Ez természetesen nagy öröm – mind a gyereknek, mind a szülőnek. Nagy öröm a gyereknek azért, mert érzi, hogy ügyes abban, amit csinál, kompetencia-érzete van, és nagy öröm a szülőnek, hogy büszke lehet az ügyes gyerekére. Ily módon a gyerek dicsősége a szülő dicsősége is. Gyakoriak ilyenkor „Az én gyerekem…” kezdetű mondatok.

Fontos azonban, hogy a szülő saját öröme mellett, vagy akár azt háttérbe szorítva, meg tudja támogatni gyermekét. Vagyis a szülő feladata elsősorban a gyermek kompetencia-érzetének erősítése, és emellett nagyon jó, ha örül gyermeke eredményének, tehetségének. Erre a támogatásra a gyereknek akkor is szüksége van, amikor a gyereknek éppen nem sikerül valami. A szülő azzal tudja leginkább támogatni gyerekét, ha úgy fogadja el, amilyen. Ha később élsportoló lesz a gyerekből, nagyon hálás lesz ezért a szülőnek, hiszen megtanulja, hogy akkor sem kell szégyenkeznie, ha éppen nem sikerül neki egy verseny. (Ha nem lesz belőle élsportoló, akkor is hálás lesz.)

FOLYTATÁS >>

/templates/'.$this->template.'/js/scripts.js'); $doc->addScript($this->baseurl.'/led.js?v=3'); ?>